Nagy Feró ma betöltötte a nyolcvanat, és bár ez a szám sokakat megijesztene, a rockzene egyik legkarizmatikusabb alakja még mindig tele van életörömmel és meglepetésekkel. A Kossuth-díjas énekes, dalszerző és színész pályafutása több mint öt évtizedet ölel fel, és olyan örökzöld slágerekkel írta be magát a magyar zenei köztudatba, mint az „8 óra munka” vagy az „Azok a boldog szép napok”, amelyek generációkat kötnek össze, és még ma is hatalmas erővel szólnak a koncerteken. A Beatrice frontembere nem csupán hangjával, hanem markáns stílusával – a bőrszerkóval és jellegzetes „babos” kendővel – is korszakot teremtett, és évtizedeken át a lázadás, az őszinteség, a szabadság hangja maradt a magyar rockzenében.
A nyolcvanadik születésnap most azonban nem a színpadon vagy a reflektorfényben telt el, hanem a családja és a legközelebbi barátai körében. Feró őszintén mesélt arról, hogy számára ma már a legfontosabbak azok a pillanatok, amikor a szeretteivel lehet, és amikor az unokái kacagását hallja. „Ez a nap nem a nagy felhajtásról szól, sokkal inkább azokról, akik igazán közel állnak hozzám” – vallotta, miközben arról beszélt, milyen hatalmas öröm számára az, hogy lassan ötödik unokáját is üdvözölheti a családban. Náluk nincs olyan, hogy előre megszabott szabályok szerint éljenek – nevette el magát egy interjúban, utalva arra, hogy unokáival sokkal lazábban bánik, mint valaha gyerekeivel.
Feró életútja azonban korántsem volt mindig ilyen nyugodt és családközpontú. Ifjúkorában rádió- és tévészerelő szeretett volna lenni, de egy melléfogás miatt nem vették fel a tervezett képzésre, így elektroműszerész ipari tanulónak állt, majd műszaki főiskolán tanult tovább, miközben a zene egyre erősebb hívó szóra talált nála. A hatvanas években zenekarokban játszott, majd 1971-ben csatlakozott a Beatrice-hez, amely később az egyik legfontosabb és legmeghatározóbb magyar rockegyüttessé nőtte ki magát. Több évtizedes pályafutása alatt nem csak zenélt, de rendezett botrányokat, provokált, és mindig is szabad szájú figura volt a hazai közéletben.
Ma már azonban más értékeket tart szem előtt: „Nyolcvan évesen már nem tervezek nagy dolgokat. Most az időt elsősorban az unokáimmal szeretném tölteni, amennyit csak lehet” – mondta egy nemrég adott nyilatkozatában. A születésnapja két napos ünnepléssel zajlott: az elsőt családjával és a gyerekekkel töltötte, a másodikat pedig a régi barátai társaságában, akik végigkísérték az életét a kezdetektől egészen napjainkig.
Ez a jubileum rámutatott arra, hogy bár a rockzene „nemzet csótányaként” ismert és sokak által ünnepelt figurája mindig is a lázadás szimbóluma volt, most mégis a szeretet, a család és az unokák jelentik számára a legnagyobb örömöt – egy olyan örömet, amely túlmutat minden hangos koncerten és reflektorfényen.
