Stohl András neve évtizedek óta egyet jelent a szenvedéllyel, a megalkuvást nem ismerő hivatástudattal és azzal a viharos érzelmi világgal, ami mindig is jellemezte a magánéletét. A népszerű színész-műsorvezető most elérkezettnek látta az időt, hogy kendőzetlen őszinteséggel beszéljen arról a rögös útról, amely az első házasságától egészen a mostani, mindent elsöprő boldogságáig vezetett. Nem titkolja tovább, mi zajlott a színfalak mögött, és hogyan formálták őt azok az asszonyok, akik az élete meghatározó szakaszaiban mellette álltak.
A művész visszaemlékezéseiben megelevenedik az első nagy elköteleződés emléke, amikor még fiatalon, tele reményekkel vágott bele a családi életbe Tündével. Bár az a kapcsolat végül nem tartott örökké, két gyönyörű lányuk, Luca és Rebeka örökre összeköti őket. András ma már tiszta fejjel látja, hogy azok az évek kellettek ahhoz, hogy megértse, mit is jelent valójában a felelősség és az összetartozás. Aztán jött Ancsika, akivel tizenkét hosszú éven át alkottak egy párt, és bár oltár elé nem álltak, a kötelékükből született Franciska és Bandika a mai napig a színész életének legfontosabb tartóoszlopai.
A legnagyobb fordulatot azonban Vica érkezése hozta el, aki nemcsak a szerelmet, hanem a végső megnyugvást is elhozta a színész zaklatott mindennapjaiba. Stohl András bevallotta, hogy jelenlegi felesége mellett tanulta meg igazán, milyen az, amikor valaki nemcsak a csillogást, hanem a nehéz pillanatokat is emelt fővel viseli mellette. Vica türelme és ereje volt az, ami képessé tette őt arra, hogy újra higgyen a házasság intézményében. A közös gyermekük, Bella Julianna születése pedig csak még szorosabbra fűzte ezt a szövetséget, amelyben András végre megtalálta önmagát.
A színész őszintén vallott arról is, hogy korábbi kudarcaiból rengeteget tanult. Nem tagadja, hogy voltak mélypontok, és hogy a múlt hibái néha még ma is kísértik, de a feleségei iránt érzett tisztelete megingathatatlan. Úgy érzi, minden egyes kapcsolat hozzátett valamit ahhoz a férfihoz, aki ma a tükörből visszanéz rá. Ez a vallomás nemcsak a szerelemről szól, hanem az újrakezdés erejéről és arról a belső békéről, amit csak egy igaz társ oldalán lelhet meg az ember, aki elviseli a művészlét minden szeszélyét és nehézségét.
