Szerednyey Béla, a magyar színházi élet egyik legmeghatározóbb alakja, most egy olyan múltbéli utazásra hívta a közönséget, amely során a legendás Psota Irén alakja elevenedett meg. A színművész eddig mélyen hallgatott azokról a különleges és olykor megdöbbentő pillanatokról, amelyeket a nemzet színészével élt át a színfalak mögött és a magánéletben. Psota Irén neve fogalom a magyar kultúrában, de Szerednyey elmondása szerint a díva valós arca, a hétköznapi esendősége és féktelen szenvedélye csak kevesek számára volt valóban látható. Ez a vallomás most fellebbenti a fátylat egy olyan korszakról, ahol az őszinteség és a művészet még kéz a kézben járt a Madách Színház folyosóin.
A színművész felidézte azokat a drámai és egyben humoros jeleneteket, amelyek Psota kiszámíthatatlan természetéből fakadtak. Szerednyey Béla szerint a művésznő nem csupán a színpadon volt elementáris erő, hanem a mindennapi kapcsolataiban is elvárta a maximális lángolást. A történetekből kirajzolódik egy olyan asszony képe, aki egyszerre volt sebezhető kislány és kíméletlen maximalista, aki nem tűrt ellentmondást, ha a hivatásáról volt szó. Béla őszintén beszélt arról a különleges bizalmi viszonyról, amely kettejük között alakult ki, és amely lehetővé tette, hogy olyan mélységekbe is belelásson Psota életébe, ahová másoknak tilos volt a belépés.
Az elbeszélések során olyan intim részletek is napvilágra kerültek, amelyek rávilágítanak arra, miként élte meg a magányt és a sikert a magyar színház nagyasszonya. Szerednyey nem finomkodott a szavakkal: elmesélte, hogy Psota Irén mellett az élet soha nem volt unalmas, de gyakran volt kimerítő is. A közös próbák, a késő esti beszélgetések és a nagybetűs Színház iránti alázat olyan anekdotákat szült, amelyek eddig csak a színházi büfék mélyén, suttogva hangoztak el. Most azonban a színész elérkezettnek látta az időt, hogy ezeket a kincseket a nagyközönség elé tárja, emléket állítva ezzel a felejthetetlen ikonnak.
A visszaemlékezés egyik legmegindítóbb pontja az volt, amikor Szerednyey Béla arról beszélt, mit tanult Psotától az emberi tartásról és a művészi integritásról. Bár a történetek olykor viharosak, a mély tisztelet és szeretet minden mondatát átjárja. A színész vallomása szerint Psota Irén hiánya pótolhatatlan űrt hagyott maga után, de ezek a soha nem hallott történetek segítenek abban, hogy a legenda ne csupán egy távoli emlék maradjon, hanem hús-vér valójában éljen tovább a nézők szívében. Ez a rendkívüli beszámoló egy letűnt kor utolsó nagy titkait hozta el nekünk, egyenesen a magyar színjátszás egyik legnagyobb tanújától.
