A világ ma egy kicsit sötétebb hely lett, hiszen elhunyt az az asszony, aki a legnagyobb földi pokolból is képes volt visszahozni a reményt és a szeretetet. Edith Eva Eger, akit milliók ismertek és tiszteltek a „balerina” néven, végleg lehunyta a szemét. Az élete nem csupán egy történet volt a sok közül, hanem egy élő, lélegző emlékeztető arra, hogy az emberi szellem törhetetlen, és a megbocsátás ereje még a legmélyebb sebeket is képes begyógyítani. A híres pszichológus és író, aki generációknak mutatott utat a traumák feldolgozásában, békében távozott, maga mögött hagyva egy olyan szellemi örökséget, amely örökké élni fog.
A tragikus hírt követően a gyász hullámai az egész világon végigsöpörtek, Magyarországtól Amerikáig mindenhol megálltak egy pillanatra az emberek. Edith Eva Eger sorsa kislányként pecsételődött meg, amikor a történelem legsötétebb óráiban deportálták, de ő még a szögesdrótok mögött sem adta fel a méltóságát. Sosem felejtjük el azt a megrázó emléket, amikor a halál árnyékában, az őrök parancsára táncolnia kellett – ez a pillanat vált később a szabadság és a belső erő szimbólumává. Nem csak túlélte a felfoghatatlant, hanem küldetésévé tette, hogy másokat is kiszabadítson a saját elméjük börtönéből.
A kulisszák mögött Edith mindig is egy végtelenül szerény, de hihetetlenül energikus asszony volt, aki még matuzsálemi korban is képes volt bárkit lenyűgözni a kisugárzásával. A barátai és kollégái szerint a magánéletében is pontosan azt az empátiát és derűt sugározta, amit a könyveiben és előadásaiban. Soha nem panaszkodott, és soha nem engedte meg magának a gyűlölet luxusát. Azt tanította nekünk, hogy a szabadság egy döntés, amit minden reggel meg kell hoznunk, függetlenül attól, hogy milyen súlyos terheket cipelünk a vállunkon. Az ő távozása egy korszak végét is jelenti, hiszen az utolsó tanúk egyike ment el közülünk, aki még saját szemével látta az emberiség legmélyebb bukását és legfényesebb feltámadását.
A gyászoló család és a nemzetközi szakmai közösség most néma csendben hajt fejet a nagysága előtt. Az utolsó óráiról kiszivárgott hírek szerint Edith Eva Eger úgy ment el, ahogyan élt: méltósággal és békével a szívében. Az íróasztalán maradt jegyzetek, a befejezetlen gondolatok és a milliókhoz eljutott bestseller könyvei mind-mind azt hirdetik, hogy a halál nem a vég, hanem egy újfajta jelenlét kezdete. A világ most egy hatalmas tanítót veszített el, de a szavai, a mosolya és a tánca mindannyiunk szívében tovább él, erőt adva a legnehezebb napokon is.
Bár a fájdalom most elviselhetetlennek tűnik azok számára, akik ismerték és szerették, Edith Eva Eger minden bizonnyal azt üzenné: ne sírjunk, hanem ünnepeljük az életet. Azt az életet, amit ő minden nehézség ellenére annyira imádott. A magyar származású legenda távozása mély űrt hagy a tudomány és a humanizmus világában is, de a láng, amit meggyújtott, soha nem fog kialudni. Emlékezzünk rá úgy, mint a nőre, aki megtanította a világnak, hogyan kell a hamuból is gyémántot csiszolni, és hogyan maradhatunk emberek akkor is, amikor minden körülmény ellenünk szól.
