Pótolhatatlan veszteség érte a magyar művészeti életet és a hazai népzenei mozgalmat: életének 79. évében, váratlanul elhunyt Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros és teperőművész távozása mély űrt hagy maga után mindazok szívében, akik ismerték és tisztelték az általa képviselt értékeket. A tragikus hírt családja erősítette meg, tudatva a nyilvánossággal, hogy a zenész ikon békés körülmények között, saját otthonában adta át lelkét a Teremtőnek. Halálát hirtelen fellépő szívelégtelenség okozta, amelyre senki sem volt felkészülve a környezetében.
Sebő Ferenc neve elválaszthatatlanul összeforrt a magyar táncházmozgalommal, amelynek nemcsak elindítója, hanem évtizedeken át hűséges motorja és mentora is volt. Építészmérnökként diplomázott, ám az épületek tervezése helyett végül a magyar lélek és a népi hagyományok újjáépítése mellett kötelezte el magát. A hatvanas évek végén alapított Sebő-együttesével forradalmasította a népzenéről alkotott képet, és újra divatba hozta az énekelt verseket, József Attila vagy éppen Weöres Sándor sorait emelve a dallamok szárnyára.
Munkássága során nem ismerte a megalkuvást: kutatott, gyűjtött és tanított, mindig szem előtt tartva a gyökerek tiszteletét. A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként és a Hagyományok Háza szakmai irányítójaként generációknak mutatta meg az utat a tiszta forrás felé. Személyisége, nyugalma és bölcsessége mindenkit lenyűgözött, aki csak a közelébe került. A zenészvilág most egy emberként hajt fejet emléke előtt, hiszen Sebő Ferenc nem csupán egy előadóművész volt, hanem egy élő intézmény, aki megmutatta nekünk, hogyan maradhatunk hűek önmagunkhoz a modern világ forgatagában is. Emlékét dalai, gyűjtései és az a számtalan tanítvány őrzi tovább, akiknek ő adta kezébe az első hangszert vagy az első népdalt.
