A magyar sztárvilág legjava most valami olyasmire készül, ami minden bizonnyal megrengeti majd a Budapest Aréna falait. A június 23-i Szent Iván-éji produkció, a Libabőr nem csupán egy koncert lesz a sok közül, hanem egy olyan spirituális és közösségi rituálé, ahol a közönség és az előadók eggyé válnak a tűz és a zene erejével. A próbák feszített tempóban zajlanak, és ez a felfokozott hangulat felszakította a múlt sebeit és legszebb emlékeit két ikonikus művésznőnkben is. Keresztes Ildikó és Für Anikó olyan vallomást tett, amely rávilágít arra, miként formálták őket azok a régi, parázsló tábortüzek melletti éjszakák.
Keresztes Ildikó őszintén beszélt arról, hogy bár a sorsa végül Magyarországhoz kötötte, a lelke egy darabját örökre ott hagyta az erdélyi hegyek között. Tizennyolc évesen, szinte még gyerekként érkezett meg Budapestre, de az alapokat a marosvásárhelyi úttörőtáborok rakták le benne. Ildikó elárulta, hogy már kislányként is egy megzabolázhatatlan, makacs „oroszlántípus” volt, akit a szülei tudatosan küldtek közösségbe, hogy energiáit mederbe tereljék. Ma már végtelenül hálás nekik ezért a szigorért. Ott, a fenyvesek mélyén, a gitárszó mellett dőlt el minden: egy baráti beszélgetés során, miután megdicsérték a hangját, a fiatal lány öntudatosan jelentette ki, hogy belőle márpedig híres énekesnő lesz. Ez a belső tűz azóta is hajtja, és számára a zenekar, a színházi társulat nem csupán munkahely, hanem a választott családja, ahol ugyanolyan biztonságban érzi magát, mint egykor a tábori sátrak között.
Für Anikó szintén mélyre ásott a saját történetében, és elmesélte, hogy az élete egészen más irányt is vehetett volna. Mielőtt az ország kedvenc színésznője lett, iparművésznek készült, és a textiltervezés megszállottja volt. Ez a szenvedély vezette el a Masszi Ferenc festőművész által irányított velemi alkotótáborokba, ahol a nomád körülmények között valami örök érvényűt tanult meg az emberi kapcsolatokról. Anikó nosztalgiával emlékezett vissza azokra az időkre, amikor még nem léteztek okoseszközök, és az egyetlen szórakozást a tűz bűvölete és a közös éneklés jelentette. Szerinte ezek a pillanatok, amikor a lelkek „összekapaszkodnak”, ma is ugyanolyan fontosak lennének mindenki számára. A színésznő alig várja, hogy június végén újra átélje ezt a libabőrös érzést, és a modern komfortból kiszakadva, a közönséggel együtt énekelve idézze meg a fiatalság tisztaságát.
A Libabőr produkció éppen ezt az intimitást hozza el az Arénába: a nézők nemcsak hallgatók, hanem résztvevők lesznek, akiknek előre elküldik a dalszövegeket, hogy mindenki teli torokból énekelhessen a legnagyobb hazai sztárokkal. Ildikó és Anikó történeteiből egyértelműen látszik, hogy ezek a gyermekkori élmények nemcsak emlékek, hanem a jelenük alapkövei is, és június 23-án bárki részese lehet ennek a varázslatnak.
