Különleges, szinte tapintható érzelmekkel telt meg a levegő a „25 év Jimmy nélkül” jubileumi gálakoncerten, ahol a múlt és a jelen sztárjai együtt hajtottak fejet a legendás énekes előtt. A csepeli helyszín zsúfolásig megtelt, a színpadon egymást követték a megható produkciók, miközben a kulisszák mögött olyan történetek kerültek elő, amelyek eddig mélyen rejtve maradtak. Az este nemcsak a zenéről szólt, hanem emlékekről, érzésekről és egy olyan emberről, akit sokan még ma sem tudtak elengedni.
A rendezvényen több ismert előadó is megszólalt, köztük Galambos Lajos is, aki nemcsak a közös fellépéseikre emlékezett vissza, hanem egy olyan személyes történetet is megosztott, amely egészen új fényben mutatja meg Zámbó Jimmyt. A beszélgetés során felidézte azt a napot is, amely örökre beleégett az emlékezetébe – a tragédia előtti utolsó telefonhívást, amely máig visszhangzik benne.
Elmondása szerint éppen Szerbiába tartottak fellépni, egy igazi, vidám hangulatú turnéra készültek, ahol többek között Szandi és Fenyő Miklós is színpadra állt volna. Jimmy azonban akkor már külön utakon járt, önálló fellépései voltak. Mégis, a kapcsolat köztük töretlen maradt: felhívta őket, és a jól ismert, baráti jókívánsággal búcsúzott. Egy egyszerű mondat volt, mégis tele jelentéssel, mintha ma is ott lebegne a levegőben.
A valódi megrázkódtatás azonban egy másik emlékhez kötődik. Galambos Lajos hangja elcsuklott, amikor arról beszélt, milyen ember volt Jimmy a színpadon kívül. Nem a reflektorfényben élő sztárt idézte fel, hanem az apát, aki mindenek fölé helyezte a családját.
Egy alkalommal hosszabb útra mentek közösen fellépni, és minden adott volt ahhoz, hogy az egész csapat együtt töltse az éjszakát: szállás, program, megszervezett pihenés. Mindenki maradt volna. Jimmy azonban hirtelen úgy döntött, hogy visszaindul. Nem a fáradtság, nem a kényelmetlenség miatt – egyszerűen csak haza akart menni.
Akkor mondta ki azt a mondatot, amely mindent elárul róla: haza akar menni, mert meg akarja puszilni a kisfia homlokát. Ez nem egy gesztus volt, hanem egy belső késztetés, amely erősebb volt bárminél – a fellépéseknél, a sikernél, a tapsnál.
Galambos szerint Jimmy mindig vidám, életigenlő ember volt, aki szeretett nevetni, viccelődni, és aki a közös utak során is könnyed hangulatot teremtett. A színpadon hatalmas energiával állt ki, a közönség pedig szinte minden alkalommal állva ünnepelte őket. De ami igazán különlegessé tette, az nem ez volt.
Hanem az, hogy a csillogás mögött ott volt egy apa, aki bármikor képes volt mindent félretenni a gyerekeiért. Egy ember, aki nemcsak a rajongók szívét hódította meg, hanem a családjáét is nap mint nap.
A történet végén Galambos Lajos csendesen csak annyit mondott: sokan tanulhatnának ebből. Mert attól, hogy valaki hatalmas sztár, még lehet jelenlévő, szerető szülő is. És talán ez az, ami igazán halhatatlanná teszi Zámbó Jimmy emlékét.
