A stúdióban feszült csend ült meg a levegőben, amikor szóba került az a név, amely évtizedek óta meghatározza a magyar humor világát. Kiss Ádám nem kerülte meg a kérdést: igen, ma is tartja a kapcsolatot Fábry Sándorral. Nem napi szinten, nem látványosan – de a kapcsolat létezik. És ez már önmagában is sokat mond.
Felidézte, hogy nem is olyan régen még meghívást kapott a közös karácsonyi összejövetelükre. Az a bizonyos este nem maradt teljesen a falak között, hiszen ami nyilvános volt belőle, az már elhangzott korábban is. De a hangulat, a gesztusok és az a csendes természetesség, ahogy együtt voltak – mind arról árulkodtak, hogy a kötelék nem szakadt el.
Kiss Ádám nyíltan kimondta: Fábry Sándor sosem tartozott a könnyen kezelhető emberek közé. És ezt nem kritikaként, hanem tényként mondta ki. Az idő múlását sem tagadta – ahogy fogalmazott, mindenki öregszik, így ő is. Mégis, a személyisége változatlanul erős és markáns maradt.
Egy pillanatra mintha visszaugrott volna az időben. Felidézett egy régi emléket a Rádiókabaré korszakából, amelyhez ma már egyikük sem kötődik aktívan. Akkoriban egészen hétköznapi pillanatok is helyet kaptak a háttérben: egymás gyermekeinek fotóit mutogatták a telefonokon, nevetgéltek, megosztották az élet apró részleteit. Ezek a jelenetek nem kerültek reflektorfénybe, mégis ezekből épült a valódi kapcsolat.
Kiss Ádám hangsúlyozta, hogy sokat köszönhet neki. Nem drámai mondatokkal, nem nagy gesztusokkal, hanem egyszerű kijelentéssel – amely mögött évek tapasztalata húzódik meg. Egy pálya indulásánál néha elég egy jelenlét, egy mondat, egy gesztus. És bár Fábry Sándor karaktere mindig erőteljes volt, a hatása vitathatatlan maradt.
A történet nem a rivalizálásról szól, és nem is a múlt sérelmeiről. Sokkal inkább arról a bonyolult, néha nehezen megfejthető kapcsolatról, amely két generáció humoristáit köti össze. Egy kapcsolat, amely nem harsány, nem látványos – mégis él.
