Az egész országot megrázta az a történet, amely most Julianna szájából hangzott el először részletesen, miután a fiatal nő egy olyan traumán ment keresztül, amit kevesen élnének túl – és még kevesebben beszélnek átélhetően. A 28 éves lány egy februári estén hirtelen összeesett otthonában, amikor senki sem számított rá, és a család pillanatokra azt hitte, elveszítették. Az orvosok ugyanis azt mondták: „megállt a szíve, nem találnak életjelet”… ebből a paralizálóan ijesztő helyzetből mégis világra szóló csoda született, amikor Julianna újra lélegzett, újra életre kelt a kórházi intenzív osztályon. Ezekről a percekről és az azt követő napokról most ő maga beszél – lehengerlő őszinteséggel.
„Nem emlékszem semmire abból a percekből,” kezdi Julianna a beszélgetést, amelyet még a rehabilitációs osztályon adott. „Az utolsó, amit tudok, hogy a családom rohan, kiabál valamit, és aztán… sötétség. Aztán hirtelen ott volt újra a világ, a hangok és az, hogy lélegzem.” A családtagjai úgy emlékeztek vissza, hogy a pillanat, amikor a fiatal nő összeesett, olyan volt, mint egy film lassított felvétele: egyik pillanatban még nevetett, a következőben pedig már mozdulatlanul feküdt a földön. Amikor a mentők megérkeztek, azonnal újraélesztést kezdtek, és hosszú percekig küzdöttek az életéért – amíg egyik pillanatról a másikra azt nem vették észre, hogy Julianna szíve újra dobban.
A család bizonysága szerint a hosszú újraélesztés közben elhangzott imák, valamint a mentősök és az orvosok gyors reakciója határozta meg azt a különös hangulatot, amelyet senki sem tudott pontosan megfogalmazni. A kiszámíthatatlan percek, amelyekben a fiatal nő sorsa forogott kockán, egy pillanatra mindenkit megállásra késztette: a családtagok egymás kezét fogva vártak, miközben a kórházi csapat minden erejével azon volt, hogy visszahozzák Juliannát az életbe – és sikerült.
„Amikor megláttam a szemét megint kinyílni az intenzíven, az szavakkal leírhatatlan volt,” mondja Julianna édesanyja, aki a padlón kuporogva várta a fejleményeket. „Azt hittem, elveszítettem a lányomat. És akkor hirtelen… ott volt újra. Ez több mint csoda.” Julianna maga is azt mondja, hogy a második életérzés, amikor ismét hallotta a családja hangját, olyan, mintha egy új világba született volna – egy világba, ahol minden hang, minden érintés és minden perc új jelentést kapott.
A történet azonban nem ért véget az intenzíven. Azóta Julianna hosszú rehabilitáción esett át, amely fizikailag és mentálisan is elképesztően kimerítő volt számára. Az orvosok szerint az, hogy az agyi funkciói ilyen gyorsan és ilyen mértékben helyreálltak, példaértékű, és keveseknek adatik meg. A fiatal nő most újra tanul járni, erősödik, és minden nap hálát ad azért, hogy új esélyt kapott az élettől, még akkor is, ha ez a folyamat gyakran fájdalmas és kimerítő.
„Nem tekintek úgy erre, mint valami hollywoodi csodára,” mondja Julianna csendesen. „Hanem mint egy olyan megtörtént dologra, amely megváltoztatta az életemet teljesen. Minden egyes lépés, amit megteszek, minden egyes reggel, amikor felébredek, most már egy ajándék.” Barátai és a családja már most arról beszélnek, hogy Julianna történetét nem szabad egyszerű bulvárhírként kezelni, mert az, amit átéltek, sokkal mélyebb, sokkal emberibb és sokkal tanulságosabb annál.
Ez a történet egy olyan embert mutat be, aki szó szerint majdnem „kinyírt világok” között sétált át – és visszatért. A csoda, amelyet túlélésként vagy újjászületésként él meg, most inspirációt ad mindazoknak, akik életük legnehezebb pillanataiban keresnek reményt, erőt és hitet abban, hogy még a legsötétebb percekből is van kiút.
